Magamról

Egyedi kézműves termékek, csokrok, dekorációk - csordultig szeretettel


Felföldi Mónika vagyok, Fejér megyében élek férjemmel és négy lányommal.

Mindig is csodáltam a kézművesalkotásokat és azok megalkotóit, kreativitásukért, kézügyességükért, leleményességükért.

Már évek óta próbálkoztam kibontakozni, ilyen-olyan kézműves területen és mindig a virágokhoz tértem vissza. Így készültek kezem között krepp virágok, harisnya virágok, és horgolt virágok is. Majd 2017. februárjában kezdtem komolyabban szalag virágokkal, örök csokrokkal foglalkozni.
Legnagyobb lányom akkor ballagott és szeretett volna egy maradandó csokrot ami egyedi és őt jelképezi, mutatott egyet az interneten, hogy mire is gondolt és így jött a gondolat, hogy esetleg elkészíthetném neki én!
Rengeteg videót megnéztem, oldalakat bújtam, először csak kis virág boxokat készítettem a családba, aztán megpróbáltam az első csokrot összerakni, majd egy következőt, aztán valaki meglátta, és kérte készítsek ilyet neki is. Volt ismerősöm, akinek ezek a virágok annyira nem tetszettek, és kérte hogy inkább polifoam virágból készítsek neki csokrot, kicsit hezitálva, de ezt is megpróbáltam, rá kellett döbbennem, ha már tudok egy fajta csokrot akkor a többi is menni fog, és elkezdtem kísérletezni.
Így már nem csak szalag virágos csokrok készülnek műhelykémben, hanem selyem és polifoam virágos díszek, csokrok, kitűzők. 


Az alkotásaimnak csak a képzeletem szab határt, na és persze a családom a férjem és 4 gyermekem, akik néha megálljt parancsolva Anyát követelik!

A virágok mellett készítek egyedi dekupázs technikával készült használati tárgyakat is.


Készítek továbbá esküvői poharakat, gyűrűpárnákat, meghívókat, kitűzőket, vendég könyvet és minden olyat amit a megrendelő elképzel és bele merek vágni az elkészítésébe. 


Ebben a pár sorban próbáltam bemutatni munkáimat képekkel illusztrálva a teljesség igénye nélkül.
Ha munkáim elnyerték tetszésedet de a Te elképzelésed ettől eltérő, azért még keress meg bátran, hátha tudok segíteni az általad elképzeld dekoráció, ajándék vagy bármi más elkészítésében. 

Kellemes nézelődést időtöltést oldalamon.


Minden alkotás egy mosollyal kezdődik és egy másikkal ér véget!  Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el